Fellowes automata iratmegsemmisítőEgy iratmegsemmisítő használata minden cégnél szükséges, tekintet nélkül a vállalkozás, illetve az iroda nagyságrendjére. Ezzel azonban több probléma is együtt jár.

Nem is olyan régen, az iratmegsemmisítő használata annyit jelentett, hogy egy munkatárs oldalanként volt kénytelen a készülékbe adagolni a kényes iratokat, ami természetesen igen tetemes időt és kapacitást emésztett fel. Talán még Ön is emlékszik erre az időszakra.

Nem sokkal később megjelent az első automata iratmegsemmisítő, mely már tartállyal rendelkezett, amivel ki lehetett küszöbölni a laponként történő iratmegsemmisítést. Ám az iratok előkészítése még egy ilyen készülék birtokában is olykor hosszú órákat vett igénybe, ráadásul a gépet biztonsági okokból nem lehetett magára hagyni.

Előfordult már Önnel is, hogy az iratmegsemmisítő működés közben begyűrt egy lapot, ami azután órákon át tartó kínlódásba torkollott, mire sikerült kiszabadítani? Arról nem is beszélve, hogy mi történt, amikor egy tűzőkapocs véletlenül az iratok között maradt. Egy ilyen eset legtöbbször szervizzel végződött, ami egyrészt drága, másrészt olykor hosszú hetekre iratmegsemmisítő nélkül maradhatott egy cég, ami ennyi idő alatt az iratok felhalmozódásához vezetett.

A fenti példákból látva nem is igazán érthető, hogyan kaphatták ezek a készülékek az automata jelzőt, hiszen egyáltalán nem voltak képesek önállóan működni.

A legrosszabb az egészben, hogy sokan még ma is ilyen készülékeket használnak, amivel értékes időt és energiát pazarolnak el.

Miért szükséges az iratmegsemmisítő?

Az iratmegsemmisítő használata elsősorban adatvédelem szempontjából szükséges. Ma már legtöbben tisztában vagyunk azzal, hogy egész cégek jöttek létre kifejezetten adathalászat céllal.

Érdekes módon, mégis az adathalászat szóról elsősorban számítógépek, félrevezető programok, csalóka feliratkozások jutnak az eszünkbe. Ez azonban korántsem meríti ki az adathalászok vadászterületét.

Nem is tudnánk elképzelni, hogy mi mindenre képesek azok, akik az adatainkra, illetve ügyfeleink adataira kíváncsiak. Bizony, sok esetben a hulladék közül, szó szerint a szemetesből kerül illetéktelen kezek közé egy-egy szerződés, ügyféllista, bankszámlakivonat, stb.

Rengeteg személyes információt tartalmazó irat kerül a szemetesbe még ma is, ami nem igazán mondható kielégítő adatkezelésnek.

Adatvédelem fontossága

Ezért olyan fontos az iratmegsemmisítő használata, bármilyen kis cégről, illetve otthoni irodáról is legyen szó.

Az adatvédelemről bővebben itt írtunk: Adatvédelem fontossága

Az automata iratmegsemmisítő tényleg automata?

Fellowes automata iratmegsemmisítőMint a fentebbi leírásból kitűnt, az automata iratmegsemmisítő nem feltétlenül jelenti ugyanazt ma, mint néhány évvel ezelőtt.

A valódi automata készülékeknek nyilvánvalóan képesnek kell lenniük az önálló működésre. Ezzel oldódna meg az előző generációs készülékekkel járó tekintélyes mennyiségű probléma.

Ahhoz, hogy az automata iratmegsemmisítő előnyeit megfelelően tudjuk sorra venni és értékelni, legjobb azokat a tulajdonságokat végig nézni, melyek a régebbi típusoknál problémákat okoztak.

Sajnálatos hibám, hogy szeretek elsődleges problémákról és azok megoldásairól beszélni, holott az iratmegsemmisítő tekintetében sok probléma ugyanolyan súlyos gondokat jelentett, nem igazán lehetett ezeket rangsorolni.

Az egyik fő probléma az volt, ami rettentő kapacitást emésztett fel, hogy elő kellett készíteni az iratokat a megsemmisítésre. Mit is jelentett ez konkrétam?

Az iratok nem lehettek gyűröttek. Nem tartalmazhattak tűzőkapcsokat, gemkapcsokat és semmilyen fém vagy műanyag részt, mert ez elkerülhetetlenül elakadt a készülékben.

Képzeljük csak el az előkészítés folyamatát, ha tetemes mennyiségű iratról van szó. Közepes vagy nagyobb cégnél még arra is szükség volt, hogy külön munkatársat foglalkoztassanak, aki kizárólag az iratok megsemmisítésével tölti a munkaidejét. Micsoda kihasználatlanság, nem igaz?

Egy valódi automata iratmegsemmisítő esetében, mint amilyen a Fellowes Automax, nincs szükség előkészítésre. Lehet a papírok között tűzőkapocs, gemkapocs, valamint lehet a papír gyűrött. Ezek közül egyik sem okoz problémát. A készülék elakadásmentes.

Fellowes automata iratmegsemmisítőEz a tulajdonság már önmagában is elegendő ahhoz, hogy magára hagyjuk a készüléket működés közben, hiszen nem kell figyelni az esetleges elakadásokra. Ebből adódóan máris rengeteg idő és kapacitás szabadul fel.

Mivel régebben amúgy sem lehetett egy iratmegsemmisítőt magára hagyni, ezért fel sem merült az a kérdés, hogy biztonságos-e otthagyni a készüléket a kényes iratokkal. Azonban a valódi automata iratmegsemmisítő megjelenésével ez a kérdés azonnal felmerült. Az adatok védelme érdekében kell-e figyelni a megsemmisítés folyamatát? Hogyan tudjuk megakadályozni, hogy bárki betekintést nyerjen a megsemmisítendő iratokba?

Természetesen, a Fellowes erre is gondolt, mivel a készülék tartálya működés közben nem nyitható.

Ezzel válik teljessé, hogy biztonságosan magára hagyjuk az automata iratmegsemmisítőt működés közben.

Érdemes kiszámolni, hogy egy év alatt hány órát tölt egy munkatárs az iratok megsemmisítésével, és ez mennyibe kerül a cégnek. Ha valaki nekilát ezt kiszámolni, még ha csak felületesen is, a végeredményen egészen biztosan meg fog döbbenni. Ez egy olyan idő- és pénzráfordítás a cég részéről, ami észrevétlenül folyik el értelmetlenül. Így már teljes biztonsággal állítható, hogy egy automata iratmegsemmisítő ésszerű beruházás, mert anyagilag is megtérül. Sokszor gyorsabban, mint gondolnánk.

Ha az adatok nem papíron vannak…

CD és DVD lemezek megsemmisítéseAz iratmegsemmisítés célja az adatmegsemmisítés, ám mai világunkban rengeteg adatot tárolunk CD-n, DVD-n, egyéb adathordozón.

Nem is beszélve a lejárt plasztik kártyákról, mint amilyen például egy bankkártya vagy valamilyen igazolvány.

Nem is olyan rég, ezek megsemmisítéséhez szükség volt egy kalapácsra vagy egy fűrészre, és olykor üzemi baleset lett a vége az ilyen adatmegsemmisítő akcióknak. Ma azonban már erre is van megoldás.

A Fellowes automata iratmegsemmisítő ugyanolyan könnyedén elbánik a CD-vel, a plasztikkártyával, mint a papírral. Így ma már ezt sem jelent különösebb problémát.

A Fellowes automata iratmegsemmisítő és az energiatakarékosság

Bizonyára Önben is felmerült a kérdés, hogy ha az automata iratmegsemmisítőt magára hagyja, akkor időre vissza kell érnie irodájába, hogy azt kikapcsolja, hiszen a felesleges energiafogyasztást senki nem szereti.

A jó hír az, hogy ezt nem kell megtennie. Akár munkaidő végén, indulás előtt is elindíthatja az automata iratmegsemmisítőt, az magától leáll, majd kikapcsol, miután elvégezte feladatát.

A Fellowes automata iratmegsemmisítő két perc tétlenség után alvó üzemmódra áll át, ez biztosítja az energiatakarékosságot.

A Fellowes automata iratmegsemmisítő tényleg ilyen jó?

A kérdés bennünk is felvetődött, hiszen annyira tökéletes, hogy azonnal eszünkbe jutott a régi mondás, miszerint „túl szép, hogy igaz legyen”. Éppen ezért kipróbáltuk.

Úgy gondoltuk, hogy mindent kipróbálunk rajta, amit csak lehetséges, hiszen csak ezen a módon bizonyosodhatunk meg róla, hogy tényleg egy valódi automata iratmegsemmisítőről van szó.

Egy egész délután „eljátszogattunk” az automata iratmegsemmisítővel. A legnehezebb feladatokat végeztettük el vele. Olyan megsemmisítendő anyagokat kapott a készülék, ami igazi kihívásnak bizonyult.

Az automata iratmegsemmisítővel töltött délutánunkat videóra rögzítettük kis otthoni irodánkban, így most bátran mutatjuk meg, hogy mire jutottunk. Ezen kívül az automata iratmegsemmisítő teszt írásban is közzé lett téve a Depot irodaszer blogon.

Az alábbi videóra kattintva tekintse meg Ön is „házi” rövidfilmünket!

A videóra kattintva indul el a film. A kisfilm megtekintése után olvassa el a kényelmi szempontokat is!

Az automata iratmegsemmisítő kényelme

Bár az eddigi információk is azt mutatták, hogy az automata iratmegsemmisítő nem csak gazdaságos, de kényelmes is, ezen felül van még két kényelmi szempont, ami nagyon fontos azok számára, akik gyakran használnak iratmegsemmisítőt.

Az elsődleges szempont, mint ahogy a videón is látni lehetett, hogy a Fellowes automata iratmegsemmisítő meg sem rezdül működés közben. Nincs rázkódás egyáltalán, tehát olyan helyre is nyugodtan elhelyezhető, ahol közvetlenül fölötte irattartó polcok vannak.

Még egy pohár vizet is tettünk az automata iratmegsemmisítő tetejére, majd elindítottuk. Egy csepp víz sem löttyent ki a tele pohárból.

A másik fontos szempont a zajmentesség. Aki már 10-15 évvel ezelőtt is használt iratmegsemmisítőt, az tudja nagyon jól, hogy milyen iszonyú hangzavart tudott okozni egy ilyen készülék. Egyes irodákban direkt a legtávolabbi helyiségben helyezték el a készüléket, hogy a zaj ne zavarja a munkatársakat a munkavégzésben.

A Fellowes automata iratmegsemmisítővel nincs ilyen gond. Akár közvetlenül a munkaállomásunk mellé is elhelyezhetjük, mert annyira halk, hogy senkit nem zavar. A Fellowes automata iratmegsemmisítő működése teljesen zajmentes.

Mint a leírásból látható, a Fellowes automata iratmegsemmisítő kényelmes, biztonságos és gazdaságos egyszerre. Mostantól nem kell a szerencsében bíznia, vagy elviselnie a kényelmetlenségeket.

Vásároljon Ön is biztonságot és kényelmet!

Kattintson a képre a Fellowes automata iratmegsemmisítőért!

Automata iratmegsemmisítő